Nem hiányozhatnak majd "a nemzet szárnyai", a JAS-39 D és C típusú Gripenek sem, amelyek ötös kötelékben, ékalakzatba zárkóznak majd össze. A közönség láthat majd két H145 típusú helikoptert is a német légierő kötelékéből. A Magyar Honvédségnél hamarosan rendszerbe álló járművekből az év végére megérkezik az első négy, másfél éven belül pedig Magyarországon lesz mind a húsz. A magyar pilóták kiképzése már meg is kezdődött Németországban erre a típusra – tette hozzá a dandártábornok. A légi parádé végén öt ejtőernyős egy Mi-17-es helikopterből kiugorva a Dunára telepített pontonra érkezik majd. További érdekes és izgalmas repülős hírekért, információkért kövesd az a Facebookon! Videó a Gripenek 2018-as díszelgő repüléséről: Frissítve: 2019. augusztus 17.
Augusztus 20 légiparádé 2019 Mi 24 bemutató | Nikitos Dudkin | VK
2015. augusztus 18. kedd, 12. 46 Az augusztus 20-i ünnepnap és a hosszú hétvégés szabadnapok miatt, illetve ennek megfelelően az utazási szokások szerint változik a vonatok közlekedési rendje. A sorban állások elkerülése érdekében érdemes elővételben megváltani a vasúti jegyeket, vagy az internetes jegyvásárlást választani. Augusztus 19-én a pénteki, augusztus 20-án a szombati, augusztus 21-én és 22-én az ünnepnapi, augusztus 23-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. A várható utasforgalmi igényekhez igazodva a vasúttársaság az összes rendelkezésére álló, üzemképes járművét felhasználja. A helyjegyfogyás figyelembe vételével – ahol az utasforgalom indokolja – a lehetőségekhez képest az InterCity és gyors vonatokhoz plusz kocsikat is kapcsolnak. Javasolja a MÁV-START, hogy a menetjegyeket és helyjegyeket elővételben váltsák meg, illetve vegyék igénybe az internetes jegyvásárlás, továbbá az otthoni menetjegynyomtatás lehetőségét is a weboldalon keresztül. Mindezekről bővebb tájékoztatás a honlapján található, illetve a helyi tarifával hívható MÁVDIREKT vonalon, a 06 (40) 49-49-49-es telefonszámon kérhető.
MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
1 2020. 06. 16. | 07:17 2019. 08. 20. | 11:36 2019. | 07:22 2019. 07. 31. | 19:03 2018. 10. | 16:09 Aki el tudja kapni, hazaviheti. 2017. Augusztus 20. | 20:09 Nem szabad hagyni, hogy a félelem és a rettegés igazgassa Magyarországot. Igenis lecserélhető a magyar embereket kizsigerelő, multiorientált gazdaságpolitika. 2017. | 07:17 Eshet eső, fújhat szél - riasztások érvényben N1TV szerkesztő, műsorvezető N1TV főszerkesztő Újságíró N1TV főszerkesztő-helyettes Főszerkesztő-helyettes Szerkesztő N1TV szerkesztő-riporter Szerkesztő Újságíró Szerkesztő Fotóriporter Újságíró Újságíró Újságíró Főszerkesztő A VILÁG FOLYAMATOSAN VÁLTOZIK, NE MARADJ LE SEMMIRŐL! Lájkolj minket a facebookon Kövess minket Instagram oldalunkon!