Helló fotel! Ó, helló Violetta! –Sziasztok! –köszönt a frissen belépő. – Ki nem találjátok ki lett a szobatársam! –Üdv mindenkinek! –jelent meg a háta mögül Sue. –Ezek szerint ide fogsz járni ez évben is? –ugrált mellé Paula. –Igen, anyukám végül elfogadta a felkérést! –mosolygott a lány. –Gondolom, kellet egy kis megerősítés, azért…! –mondtam. –Csak egy kicsike! –felelte. –Vincenttel találkoztatok már? –jutott eszembe a csapat hiányzó tagja. –Nem. –vonta meg a vállát Violetta. –Szerintem segít székeket pakolni az évnyitóhoz. –Ó, tényleg! Felkutatom az egyenruhámat! –fordultam vissza a táskához. Sue és Violetta, akik már készen voltak, a szobába maradtak. Elbeszélgettük az élményeinkről, az átvirrasztott éjszakákról, a hőségről és nagyjából mindenről, amiről a nyár szólt. Mikor már minden tökéletesen állt rajtunk, elindultunk lefele az udvarra, hogy meghallgassuk az igazgató beszédét. Az üres szobában már csak szétszórt ruhák, hajkefék és gumik maradtak. Illetve a Könyv, amely még mindig az ágyon volt.
előnyös tervezet / 22 perce Az Európai Tanács július 17-18-ai csúcstalálkozóján vitatja meg a költségvetési tervezetet. "Egész életeden át szívesen dolgozva szerényen éltél, Most bánatot ránk hagyva csendesen elmentél. Örök álom zárta le a Te drága szemed, Megpihenni tért két dolgos kezed. " Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagyanyánk, déd mamánk CS. NAGY JÓZSEFNÉ szül. Tó th Irén 88 éves korában elhunyt. Drága halottunktól 2020. július 4-én, szombaton 17 órakor búcsúzunk a nagyvenyimi temetőben. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hog y BOLDOG JÁNOS szobafestő-mázoló 75 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló felesége Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OROSZ ROZÁLIA 60 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 6-án 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi kompkikötőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le.
Alapadataim Testreszabás Videóim Lejátszási listáim Feliratkozások kezelése Csíkgyár Listáim mutatása