Ez a tartalom olyan elemeket tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz erről a számítógépről kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot! A javasolt szűrőprogram elérhető ide kattintva. Ha Ön elmúlt 18 éves, akkor az "Elmúltam 18 éves" gombra kattinthat és a tartalom az Ön számára elérhető lesz. Ha Ön nem múlt el 18 éves, kattintson a "Nem múltam el 18 éves" gombra, ez a tartalom az Ön számára nem lesz elérhető. Elmúltam 18 éves Még nem múltam el 18 éves
Így aztán Claire Foy sokat méltatott tehetsége sem tud felcsillanni. Blomkvist figurája még rosszabbul járt: jelenléte a történetben olyan kevés vizet zavar, hogy ezzel az erővel akár ki is hagyhatták volna. A mellékszereplők még vázlatosabbak, ennek eredményeképp már-már nevetséges, amennyire leegyszerűsítettek és eltúlzottak: a jó nagyon jó, a rossz nagyon rossz, a korrupt hivatalnok, a rosszfiú, a főgonosz, mint egy rossz képregényben, mind olyan egybitesek tartalmilag és látványban is, hogy azt komolyan venni lehetetlen, élen a háttérben munkálkodó, múltból feltűnt ellenséggel. Így gyakorlatilag lehetetlen átérezni az események súlyát, nem tudunk kapcsolódni a szereplőkhöz, így drukkolni sem nekik, aminek eredményeképp ez a film úgy pereg le a szemünk előtt, hogy a pulzusunk egyszer sem emelkedik meg, ami azért teljesítmény egy krimitől. Ettől a krimitől éppenséggel az egyetlen teljesítmény. Ami nem öl meg (The Girl in the Spider's Web) – angol-német-svéd-kanadai-amerikai krimi, 117 perc – értékelés: 4/10
"… de pont te nem írsz úgy utálom, istenem úgy utálom…" /Missh/ A középiskola megtanít arra hogy magadnak intézz mindent, viszont ezzel párhuzamosan egyedül is maradsz. Akarom, hogy mi legyünk, az a piszkosul boldog pár, akit mindenki utál A lányok azért választanak idősebb fiút, mert az már nem akar eljárni minden buliba, már nem akar megbaszni minden lányt. Már kiélte ezt a korszakát. Míg a fiatalabb fiúkban ezek a vágyak még megvannak. @bad-fairy-princess Nem akarom, hogy ez köztünk elmúljon Tudod…sírtam, amikor elmentél Egyik pillanatban még nincsenek érzéseim, a következőben pedig lavor hidegvízként zuhannak rám. Nem. Nem a kor számít. Nem attól függ, hogy megtalálod-e a szerelmet. Attól függ, hogy boldog vagy e vele, megtudtok-e mindent beszélni, hosszú távon is tökéletes lenne-e számodra. @bad-fairy-princess
Bemutató dátuma: 2018. november 15. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Stáblista: július 16. - csütörtök
Renee Bennett jól tudja, milyen átlagosnak lenni egy olyan világban, amelyet a génlottó nyertesei uralnak. Miután egy balesetben beveri a fejét, arra ébred, hogy valóságos bombázó lett belőle, és bár rajta kívül senki sem látja a különbséget, hatalmas magabiztossággal kezdi élni az életét. Újonnan szerzett önbizalmának köszönhetően egyre sikeresebb lesz nemcsak a munkájában, de magánéletében is.
Fotó: Intercom Lisbeth Salander boldogan éli az önbíráskodó hackerek életét, asszonyverőket és egyéb rosszfejeket büntet meg, amikor megbízást kap, amelyben ezúttal nem nőtársai védelmében kell csatasorba állítania képességeit: egy veszélyes programot akar vele visszalopatni magának a program alkotója, hogy elpusztíthassa azt. Maga a lopás persze gond nélkül sikerül, ám az ügy nem ilyen egyszerű: mivel a programmal gyakorlatilag bárki ráteheti a kezét a világ összes atomfegyverére – így aztán érthető, hogy egész sokan érdeklődnek iránta, többnyire nem zen buddhista szerzetesek: amerikai kémek, a svéd kormány, svéd rosszfiúk. Lisbethet megtámadják, éppen hogy csak megmenekül, a programot tartalmazó laptoppal viszont meglépnek, így aztán lényegében e gép visszaszerzése körül forognak a film eseményei. És még valaki körül: a program készítőjének kisfia is veszélybe kerül, Lisbeth márpedig, az ő hányattatott gyerekkorával nem az a nő, aki vállat vonna egy veszélybe került kisgyerekre. A történet tehát szokásosan sötét, erőszakos és szövevényes, ez a Millenium-saga minden részére igaz, mint ahogy a skandináv krimikre általában.
Magyar lány lett az 5-ik legszebb fitnesz modell Európában! Varga Timi ilyen volt és ilyen lett képekkel! A fitnesz modellek, és sportoló lányok a fehérjediéta alapjait követik. Ezt a magas fehérjefogyasztást, fehérjeporok és aminosav kiegészítők használatával lehet megvalósítani. Varga Timi is ezt a vonalat képviseli! Manapság számtalan szépségverseny létezik, azonban a bikini modell, illetve fitnesz modell versenyeket mindig sokkal nagyobb érdeklődés övezi. Ennek nem más, mint az az oka, hogy az egészséges, gyönyörű izmos női test látványa sokkal szebben mutat, mint a csont sovány modelleké. Mi történt most egy ilyen Európa Bajnokságon? Varga Timi nagyjából két éve Peak Girl-ként kezdte fitnesz modell pályafutását Magyarországon, de azóta sorra egyedüli magyar döntős lányként szerepel a legnívósabb nemzetközi versenyeken, ahova több év munkája bekerülni! 2011. októberben is szép volt Timi, de élete első versenyén, még messze állt a mai szexis alakjától! 2013. márciusában tehát az Arnold Classic-on ezzel a gyönyörű alakkal tarolta le az amerikai és nemzetközi élmezőnyt, és második lett egy amerikai versenyen!
Ám nagyjából ennyi a hasonlóság a nagy elődökkel – furcsamód épp azért, mert annyira hasonlítani akar. A rendezést az eddig elsősorban horrorokat ( Gonosz halott, Vaksötét) jegyző Fede Alvarez re bízták, ő pedig annyira, de annyira hozni akarta az északi hangulatot, hogy erőlködését majdnem értékelnénk is, ha legalább egy kicsivel lenne ízlésesebb. Ám a film amellett, hogy akkurátusan kipipálja a skandinávkrimi-hangulati kisokos összes elemét töménytelen mennyiségű hótól kezdve sötétzöldes tónusokig, fontos tényezőkben elbukik. Egyrészt nem tiszták a motivációk, amelyekre, ha lassan is, de ezek a történetek mindig fényt derítenek, minden üzleti, politikai és emberi logika nélkül cselekednek szereplők, akik mindemellett többnyire elnagyoltan felskiccelt vázlatok inkább, mintsem valós karakterek. A legszomorúbb, hogy magát Lisbethet is elfelejtették kidolgozni a forgatókönyvben: róla tudunk meg a legtöbbet ugyan, de még így sem túl sokat azt leszámítva, hogy nagyjából annyira elnyűhetetlen, mint Chuck Norris.