A foghúzás meglehetősen gyakori és az esetek legnagyobb részében veszélytelen beavatkozás, melyet követően elég ritkák a szövődmények. Azonban a foghúzás utáni vérzés gyakran jelentkezhet. Mit tehetünk a vérzés ellen, hogyan gyorsíthatjuk fel a gyógyulást? A foghúzás után általában jelentkezik némi vérzés és fájdalom egyaránt, ez teljesen természetes, általában nem zavaró mértékű, és rövid időn belül, általában 24-48 órán belül elmúlik. Ha a vérzés ennél tovább tart, esetleg nagyon erős, vagy komoly, nehezen elviselhető fájdalommal jár együtt, mindenképpen jelezzük ezt a fogorvosunknak. A vérzés csillapítására a fogorvos steril, nyirkos, összetekert gézlapot helyezhet a kihúzott fog helyére, és erre érdemes óvatosan ráharapni, nagyjából egy órán keresztül. Ezt akár mi magunknak is megtehetjük. A nyomás hatására a vérzés jelentősen csillapodhat, vagy akár teljesen el is múlhat. Lényeges, hogy a gézdarab elég nagy legyen, és hogy pontosan a hegre helyezzük rá. A gézdarabot felesleges cserélgetni.
Ha továbbra is fennáll a szivárgá, akkor kérem keresse fel a fogat eltávolító kezelőorvosát! Az elhúzódó véralvadás hátterében állhat véralvadási probléma, ennek kiderítése érdekében ajánlott vérképet készíttetni. A gócbetegségek esetében sajnos csak időben visszafelé lehet megmondani, hogy mi is okozhatta a problémát. Így, ha Önnek megszünnek a periódikus garatgyulladásai, amelyek magas lázzal jártak és a fogai teljesen rendbe lettek tetetve, akkor mondható, hogy a fogak álltak a periódikusan jelentkező megbetegedés hátterében. Esettanulmányok Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket! A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly. A klinikáról Klinikánk 1997-es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.
"Tegnap reggel húzták ki a fogam (jobb alsó 7-est), mert már nem lehetett megmenteni. Azt akarnám kérdezni, hogy az baj-e ha azóta is vérzik, de csak éppenhogy és hogy olyan érzésem van, mintha izomláza lenne az állkapcsomnak ha teljesen kinyitom (fájdalmam egyáltalán nincs, se lázam). Betartottam eddig azt h nem szívtam nem öblögettem. Csak meg akarok bizonyosodni, hogy nincs semmi baj, vagy pedig el kell menni ismét az orvoshoz. Előre is köszönöm válaszát. " Remélem azóta jobban van és elmúlt a vérzés. A seb összehúzódása függ a kihúzott fog állapotától, nagyságától, a húzás helyétől és a műtét lefolyásától illetve a páciens általános egészségi állapotától is. Van akinek egy-két óra múlva már kutya baja, van akinek hosszabb ideig is szivárog több vagy kevesebb vér. Másnapra már általában a vérzés elmúlik. Ha egy kicsit tovább tart a vérzés, nem kell feltétlenül, hogy véralvadási problémája legyen, egy egyszerű aszpirin bevétele is akadályozza a normális véralvadást és elhúzódó vérzést produkál, de az is lehet, hogy nagyon nagy a sebfelület, mely nem képes ilyen gyorsan regenerálódni, ahány eset, annyi lehetőség.