Múlt szerdán éjfél előtt a Kossuth téren a rendőrök őrizetbe vettek egy 32 éves belga–kanadai állampolgárt, és péntek délutánig bent tartották. A férfit azzal gyanúsítják, hogy társaival a túlóratörvény elleni első tüntetésen rendőrt bántalmazott. A hivatalos személy elleni csoportos erőszakért 2 – 8 év börtön kapható. Adrien Beauduin szerda este korcsolyázni indult a Városligetbe, de előtte ki akart nézni a Kossuth térre, aztán ott ragadt. A vékony, szemüveges férfi ránézésre nem az a típus, aki keresi a konfliktust a nála erősebbekkel. Most mégis nagy bajban van, mert lehet, hogy csak az ő szava áll majd szemben a rendőrök egymást erősítő tanúvallomásaival. A CEU-n genderelméletből phd-ző Beauduin tavaly szeptemberben érkezett Magyarországra. Politikailag nagyon aktív, itthon is mindig kiáll a neki fontos ügyek mellett. Tüntetett a hajléktalanok kitiltása és a CEU elűzése ellen, részt vett a CEU-s Szabadegyetem szervezésében, tiltakozott az ELTE gender tanszékének megszüntetése, majd most, ahogy mondja, a "rabszolgatörvény" ellen, amit tisztességtelennek és jogsértőnek tart.
Az elővásárlási időszakban (szeptember 12., 10:00 órától) vásárolhatják meg a kedvezményes árú bérletüket, a mérkőzésekre külön-külön ekkor még nem lesz lehetőség jegyvásárlásra. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy bérletük épségére fokozottan ügyeljenek majd, mert mindhárom mérkőzésre ugyanazzal a tikettel tudnak majd belépni! Székesfehérvár - VidiShop, Tourinform, Petőfi Kultúrtanszék Budapest - Groupama Aréna főpénztár Üllői út, Bálna A bérletvásárlás második köre mindenki számára nyitott, futballkártya és klubkártya nélkül is lehetséges. A bérleteket személyesen, a fenti helyszíneken lehet kiváltani személyi igazolvány felmutatása mellett. A bérletvásárlás futballkártyával és klubkártyával is bármelyik szektorba lehetséges. Tourinform Jegyiroda 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4. (Hiemer-ház) Hétköznap 9:00-18:00, hétvégén 10:00-16:00 +3622537603 Petőfi Kultúrtanszék 8000 Székesfehérvár, Arany János u. 22. Hétköznap és szombaton: 12:00-20:00 +36208495526 Bálna Ticket Express Jegyiroda 1093 Budapest, Fővám tér 11-12., I. emelet Hétköznap: 10:00-18:00, szombaton: 10:00-15:00 +36305050666 >> térkép Szeptember 15.
Készült: 2015. november 12. csütörtök, 11:08 Kedves Kollégák! Munkaidő beosztás irásbani közlése 2016 tervezet Lényeges változás várható a munkaidő beosztás egy héttel korábbi közlése kapcsán 2016-tól. A munkaidő beosztást írásban közölni kell a dolgozóval egy hétre, legkésőbb a beosztás szerinti munkaidő kezdetét megelőző 169. órában, tehát 168 órával korábban. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi i. törvény módosítása tervezet 2016 ide kattintva olvasható. Az erre vonatkozó Mt. szakasz a következő: Mt. 97. (4) A munkáltató a munkaidő - beosztást legalább egy hétre, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább százhatvannyolc órával korábban írásban közli. Közlés hiányában az utolsó munkaidő - beosztás az irányadó. További szép napot kívánok és ne feledd, mindig ott állok melletted! Erzse Tibor munkaügyi szakértő, tanácsadó
A Palotaszálló most újra régi fényében ragyog: négycsillagos szállodában üdülve élvezhetjük újra e történelmi értékekkel bíró épület egykori varázsát. A Bükk legszebb részén, csodálatos fekvésű völgyben, a Hámori tóra nyíló kilátásban gyönyörködhetünk reggelente. Ha nem csak álmodozni szeretnénk erről, hanem meg is ízlelnénk ezt az egyedülálló hangulatot, a Hunguest Hotel Palota kiváló ajánlatokkal, kellemes wellness részleggel várja a pihenni vágyókat télen és nyáron egyaránt. További téli képek:
Magyarországi bemutatója 1895. február 2-án volt az Operaházban. 1897-ben Budapestre látogatott a zeneszerző az 50. hazai előadás megtekintésére. [2] Szereplők [ szerkesztés] Szereplő Hangfekvés Péter, (Apa) seprűkötő bariton Gertrud (Anya) mezzoszoprán Jancsi Juliska szoprán Boszorkány mezzoszoprán ( tenor) Altató manó [3] Ébresztő manó Visszhang, mézeskalácsgyerekek (fiúkórus) Tizennégy angyal (balettkar) Hangszerelés [ szerkesztés] 3 fuvola (a 3. piccolóra vált), 2 oboa (a 2. angolkürtre vált), 2 klarinét, 1 basszusklarinét, 2 fagott, 4 kürt, 2 trombita, 3 harsona, 1 basszustuba, üstdob, ütők, hárfa, vonósok. [4] Cselekménye [ szerkesztés] 1. kép [ szerkesztés] Szegényes szoba. A háttérben alacsony ajtó, mellette kis ablak kilátással az erdőre. Balra tűzhely, felette kéménykürtő. A falon különböző nagyságú seprűk lógnak. Jancsi és Juliska szegényes otthonukban boldogan készülnek a tejberizs vacsorára. Anyjuk előzőleg házimunkát bízott rájuk, ezért bemegy a házba, hogy ellenőrizze őket.