Az osztrák vállalatnak – melynek üzleti érdekei is fűződnek ehhez a művészeti projekthez – jól jön az, hogy a kezdeményezés iránt nem csak a fiatalok érdeklődnek: a holtszórásnak köszönhetően az idősebbek közül is többen nyitottak az új forma felé. Ez a márka szempontjából egyértelműen siker. A rendezvény marketingjéhez a szervezők nem használtak mainstream csatornákat: ez az út azért lehetett működőképes, mert az elsődleges célközönségük egyébként sem a tévé előtt éli az életét, sokkal inkább az interneten és a közösségi média platformokon: a Facebookon vagy az Instagramon. A Red Bull nagy figyelmet és nem kevés erőforrást fordít arra, hogy ezekre a felületekre milyen tartalmakat állít elő. A Red Bull az évek során egyre inkább nyitott az indirekt marketing felé. Hatalmas anyagi ráfordításokkal általában közvetett módon promotálja magát, ez a módszer pedig a jelek szerint nagyon bejött. Ezért adja a nevét olyan rendezvényekhez, mint a Pilvaker vagy az Air Race, sportegyesületekhez, mint a Lepzig vagy a Salzburg focicsapata, de az autóversenyekben is régóta képviselteti magát, a Forma-1-ben egy első és egy második számú csapatot is üzemeltet.
A koronavírus-járvány miatt elmarad a Red Bull Pilvaker. A döntést a szervezők az egészségügyi kockázatokat, valamint a hatóságok ajánlásait mérlegelve hozták meg, és kérik minden érintett megértését – közölték a szerevezők. Évek óta rekordgyorsasággal fogytak el a jegyek a Red Bull Pilvaker koncertjeire, amelyeket kezdetben az Erkel Szinházban, aztán a Papp László Sportarénában szerveztek meg. A 2020-as Pilvakerre körülbelül másfél óra alatt elfogyott az összes jegy. A szervezők bejegyzéséből kiderül, mit kell tenni a jegyekkel: Red Bull Pilcaker, elmarad, koronavírus Töltsd fel az oldalra koncerted, helyszíned, zenekarod Michael Jackson lánya kiadott egy kislemezt Paris Jackson – saját bevallása szerint – 13 éves kora óta ír dalokat, a The Soundflowers formációt párjával, Gabriel Glenn-nel alkotják, első megmutatkozásuk ez az ötdalos lemez. Rózsa és levendula Ez nem egy népmese két főszereplője: levendula és rózsa napokat tartanak szombaton és vasárnap a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében – koncertekkel, előadásokkal, népzenei- és néptáncbemutatókkal, gyerekműsorokkal, növényvásárral, kézműves termékekkel és gasztronómiai ínyencségekkel.
Az eseményekkel kapcsolatos további információkért keressék fel a weboldalt vagy a BudapestAréna facebook oldalát. Kérdés esetén, kérjük, hogy írjon e-mailt az címre, ahol kollégáink mihamarabb igyekeznek majd válaszolni, segíteni. Telefonos ügyfélszolgálatunk nem üzemel! Mindenkinek jó egészséget kívánunk! Megértésüket köszönjük! Üdvözlettel: BudapestAréna csapata