Miként az előző részt, ezt a filmet is Almeríában forgatták. A tervező, Carlo Simi megépítette El Paso városát a sivatagban. Ez a díszlet még sok spanyol és olasz western számára jött jól és az 1970-es évek közepéig használták. A helyszín azóta is turistákat vonz oda. Agua Caliente városa, ahova Indio és társai a bankrablás után menekülnek, Albaricoques, egy kis falu a Nijar síkságon, nagyon hasonlít a mexikói falvak szerkezetére, ezért is használták fel a filmesek, viszont itt nem forgattak más spagettiwesternt, mivel a lakosság nem járult hozzá.
Ennek a zenéjére vívja meg Indio a párbajait. Egy fejvadász is Indio nyomába ered, és eleinte megpróbálja kijátszani Mortimert, de hamarosan a két üldöző egyesült erővel folytatja a vadászatot. Megtudják, hogy Indio bankrablásra készül, és úgy döntenek, inkább a rablás után csapnak le a szökevényre – így egy pár dollárral több ütheti a markukat. Indio bizalmába férkőzik a névtelen fejvadász, és eltereli a helyi seriff figyelmét addig, amíg a gazember kirabolja a bankot. A rablás után azonban eljön az igazság pillanata, és előkerülnek a fegyverek, s amikor az óra utoljára kattan, Indio napja is leáldozik. A produkció [ szerkesztés] Az Egy maréknyi dollárért sikere után több filmgyártó azt kívánta Sergio Leonétől és újdonsült producerétől, hogy készítsék el a folytatást. Így meg kellett kérniük Clint Eastwoodot, hogy ismét játssza el a Névtelen Férfi szerepét. Eastwood azonban akkor még nem látta az első filmet, így nem nagyon állt készen arra, hogy szerepeljen a folytatásban. Mivel az Egy maréknyi dollárért angol változata még nem készült el, Leone egy olasz kópiát mutatott meg Eastwoodnak, aki erre ismét elvállalata a szerepet.
A nagyon erősen megírt második felvonásban mindent megkapunk, ami szem-szájnak ingere. Van itt péniszméregetés a két rivális közt, gonoszkodás a főgonosznak köszönhetően, egy kis beépülősdi, egy kis sz*rkeverés és egy nem mindennapi meglepetéssel megspékelt bankrablás, hogy aztán a fináléra már csak a jó öreg idegőrlő játék maradjon: lebukás, átverések és egy feszült pisztolypárbaj. Az első rész sikere utáni nagyobb büdzsé már rögtön az elején érezhető a filmen. Sokkal jobb az operatőri munka, szebbek a képek, nagyobbak és változatosabbak a díszletek és sokkal több a szereplő. Morricone zenéje a trilógiában itt a legjobb és Leone is fejlődött valamennyit: sokkal magabiztosabban mozgatja a szálakat, sokkal erősebb atmoszférát teremt és sokkal több az azóta is sokszor megidézett jelenet, vagy beállítás, bár még így is messze van A jó, a rossz és a csúfban produkált teljesítményétől. A film igazi nagy "felfedezettje" Lee Van Cleef - ő ugyan előtte egy rakás westernben szerepelt már, de Douglas Mortimer ezredes karaktere volt az első főszerepe.
Niño félszemén hályog van és sebhelyesarcú, ezt a külső hatást sminkkel és kontaktlencsével érték el a trükkmesterek. A trilógia utolsó epizódjában, A Jó, a Rossz és a Csúfban Brega Wallace jenki tizedes szerepében ismét egy termetes keményfiút játszott, aki ugyanúgy sebhelyes és félszemű. Mindehhez természetesen az előző film kellékeit használták. Külső hivatkozások [ szerkesztés] Pár dollárral többért a -n (magyarul)
2010 -ben szintén az InterCom Zrt. jóvoltából megjelent a Pár dollárral többért - Blu-ray változata, amelyre csak úgy, mint a DVD-nél az első magyar szinkron ill. az előbb említett szélesvásznú kópia került. Érdekességek [ szerkesztés] Leone eredetileg Lee Marvint akarta Mortimer ezredes szerepére. Mint az előző filmben, Eastwood itt is a Névtelen Férfit játssza, ám itt most nem Joe-nak neveznek el mások, mint az előző részben, hanem Moncónak. Eastwood poncsója a három film forgatása alatt egyszer sem volt kimosva, foltozva viszont igen, mivel az előző film folyamán hét golyó is érte a ruhadarabot és Eastwood ugyanazt viselte ebben is. A filmben ezért jól láthatók a megjavított területek. Gian Maria Volonté ebben a filmben is szerepel, noha az első részben Joe lelőtte az általa megformált szereplőt. Ez is azt bizonyítja, hogy a "Dollár-trilógia" mindhárom része egymástól különálló történet. Mario Brega, aki már az előző részben is fontos szerepet játszott, újra felbukkan és ismét egy mexikói verőlegény, Niño szerepében.